Grisnik Petra
színművész


1986-ban született Pécsett. Itt végezte általános iskolai és gimnáziumi tanulmányait. Horvát nemzetiségi családban nevelkedett, pályáját a Pécsi Horvát Színházban kezdte 1999-ben. 2008-ban diplomázott a Kaposvári Egyetem Művészeti Karának színész szakán (tanárai Babarczy László, Mohácsi János, Rusznyák Gábor, Keszég László, Kelemen József, Kocsis Pál, Balikó Tamás, Réthly Attila, Uray Péter és Szőllősi András). Gyakorlatát a kaposvári Csiky Gergely Színháznál töltötte, majd a 2008-ban a társulathoz szerződött.  Játszott népszínművekben, zenés, prózai, gyerek- és ifjúsági előadásokban, stúdió- és nagyszínpadi produkciókban egyaránt. Főszerepeket játszott Mohácsi János, Göttinger Pál, Rusznyák Gábor, Valló Péter és Kocsis Pál rendezéseiben.

2014 óta szabadúszó.

 

Főbb szerepeiben partnerei:

Molnár Piroska, Pogány Judit, Hollósi Frigyes, Takács Kati, Nagy Mari, Kovács Zsolt, Kocsis Pál, Gyuricza István, Kelemen József, Sarkadi Kiss János, Takács Géza, Szombathy Gyula, Szabó Kimmel Tamás, Kern András, Ötvös András, Ullmann Mónika, Kálid Artúr, Epres Attila, Göttinger Pál

Tervezők, akikkel dolgozott:

Cselényi Nóra, Remete Kriszta, Benedek Mari, Khell Zsolt, Cziegler Balázs, Kovács Yvette Alida, Csík György, Kovalcsik Anikó, Zöldy Gergely, Horányi Júlia, Tresz Zsuzsanna, Szűcs Edit, Árvai György, Fodor Viola, Kovács Andrea, Mira János, Szegő György, Valcz Gábor, Ondraschek Péter

Karmesterek és zenei vezetők, akikkel dolgozott:

Kesselyák Gergely, Selmeczi György, Stauróczky Balázs, Hevesi András, Szabó Mónika, Kerényi Gábor, Dinyés Dániel, Melis László, Drapos Gergely, Zságer-Varga Ákos, Faragó Béla, Lovas Gabriella, Rácz Márton, Rozs Tamás, Alpár Balázs

Koreográfusok, akikkel dolgozott:

Bodor Johanna, Román Sándor, Lisztóczky Hajnal, Szelőczey Dóra, Andrássy Imre, Kadala Petra, Kozma Attila, Bálint Éva, Katona Gábor​, Kováts Gergely Csanád

Szerepei:

 

Szente - Galambos - Bolba: Csoportterápia (Kőszegi Várszínház, r.:Mészáros Tibor, 2019.)

- Natasa

Michael Frayn: Vadméz (Orlai Produkció, r.: Znamenák István, 2019.)

- Marja Jefimovna Grekova

Nathan Filer - Illés Márton: A zuhanás sokkja (MáSzínház, r.: Kovács Henrietta, 2019.)

- Annabelle, Anya, Namma, Tanárnő, Jacob anyja, Járókelő, Doktornő, Pszichiáter 1.

Molnár Ferenc: Az üvegcipő (Jászai Mari Színház, Tatabánya, r.: Czukor Balázs, 2019.)

- Keczeli Ilona

Rosemarie Eichinger: Esznek-e a halottak epertortát? (Kolibri Színház, r.: Szívós Károly, 2019.)

- Emma Blum

 

Lackfi János - Alpár Balázs: Netentúli történetek - Ezt blogozd ki! (Mozsár Műhely, r.: Korcsmáros György, 2018.)

- NŐ

Paul Portner: Hajmeresztő (Kőszegi Várszínház, r.: Göttinger Pál, 2018.)

- Barbara deMarco, fodrász

 

Jean Poiret: Kellemes húsvéti ünnepeket! (Játékszín, TG Productions, r.: Kapitány Iván, 2017.)

- Julie

Mohácsi János - Kovács Márton : A Dohány utcai seriff (FÜGE Produkció, r.: Mohácsi János, 2017.)

- szereplő

 

Dés Mihály - Kern András: Pesti barokk (Orlai Produkció, r.: Göttinger Pál, 2016.)

- Berkovits Mari, Dauertündér, Gábor mamája

 

Háy János: A halottember (Szkéné Színház, Nézőművészeti Kft., Ördögkatlan Fesztivál, r.: Bérczes László, 2016.)

- a kórus tagja

Adam Elliot-Valcz Péter-Zsigó Anna: Mary és Max (Bethlen Téri Színház, Manna Produkció, Tünet Együttes, Budapest, r.: Valcz Péter, 2016.)

- Mary

 

Robert Thomas: Nyolc nő (Weöres Sándor Színház, Szombathely, r.: Göttinger Pál, 2016)

- Suzanne

 

Ken Kesey: Száll a kakukk fészkére (Belvárosi Színház, Orlai Produkció, r.: Znamenák István, 2015.)

- Candy Star, Williams ápoló

Schwartz - Tebelak: Godspell (Esztergomi Várszínház, Jászai Mari Színház, Tatabánya, r.: Szűcs Gábor, 2015.)

- Sonia

 

Agatha Christie: Egérfogó (Pécsi Horvát Színház, Pécs, r.: Funk Iván, 2015.)

- Mollie Ralston

 

Esterházy Péter: Hrabal könyve (monofelolvasó, Ördögkatlan Fesztivál, 2014.)

Petr Zelenka: Hétköznapi őrületek (Thália Színház, Budapest, r.: Béres Attila, 2014.)

- Sylvie

 

Osztrovszkij: Jövedelmező állás (Csiky Gergely Színház, Kaposvár, r.:Méhes László, 2014.)

- Julinyka

 

Székely Csaba: Bányavakság (Csiky Gergely Színház, Kaposvár, r.: Bérczes László, 2014.)
- Izabella

 

Móra Ferenc-Fábri Zoltán-Deres Péter: Hannibál tanár úr (Csiky Gergely Színház, Kaposvár, r.: Vidovszky György, 2013.)

- Mici, orfeumi sanzonett

 

Szálinger Balázs: Becsvölgye [felolvasószínházi előadás] (Csiky Gergely Színház, Kaposvár, r.: Laboda Kornél, 2013.)

- Klári

 

Tomasz Man: 111 (Csiky Gergely Színház, Kaposvár, r.: Tóth Géza, 2013.)

- Lány

 

Váradi R. Szabolcs: Továbbisvan (Csiky Gergely Színház, Kaposvár, r.: Váradi R. Szabolcs, 2013.)

- Lányom, Kétpurim, Csúfvarangya, Veréb

 

Szophoklész-Jon Fosse: Antigoné (Csiky Gergely Színház, Kaposvár, r.: Rusznyák Gábor, 2012.)
- Antigoné

Gorkij: Éjjeli menedékhely (Csiky Gergely Színház, Kaposvár, r.: Valló Péter, 2012.)
- Násztya

 

Tasnádi István: Finito (Csiky Gergely Színház, Kaposvár, r.: Göttinger Pál, 2012.)
- Reszlik Hajnalka Myrtill

Tasnádi István: Othello Gyulaházán (Csiky Gergely Színház, Kaposvár, r.: Göttinger Pál, 2012.)
- Pálmai Viola, drámai szende


Háy-Lovasi: A kéz (Csiky Gergely Színház, Kaposvár, r. Göttinger Pál, 2011.)
- egyik csaj
- Marilyn Monroe

Dömötör Tamás: Emberfarm (Csiky Gergely Színház, Kaposvár, r.: Dömötör Tamás, 2011.)
- Csibe, fodrász

Kárpáti Péter: Pájinkás János (Csiky Gergely Színház, Kaposvár, r.: Göttinger Pál, 2011.)
- Gizella

Wassermann-Leigh: La Mancha lovagja (Csiky Gergely Színház, Kaposvár, r.: Keszég László, 2011.)
- további szereplő

Sofi Oksanen: Tisztogatás (Csiky Gergely Színház, Kaposvár, r.: Valló Péter, 2011.)
- Zara

Csiky Gergely: A nagymama (Csiky Gergely Színház, Kaposvár, r.: Szikora János, 2010.)
- Örkényi Piroska
Az előadásról tv-felvétel készült, bemutatásának időpontja: 2012. június 2.

Huszka Jenő: Erzsébet (Csiky Gergely Színház, Kaposvár, r.: Babarczy László, 2010.)
- további szereplő

Molnár Ferenc: Játék a kastélyban (Csiky Gergely Színház, Kaposvár, r.: Mohácsi János, 2010.)
- Annie
Az előadásról tv-felvétel készült, bemutatásának időpontja: 2011. december 17.

 

Móricz Zsigmond: Nem élhetek muzsikaszó nélkül (Kőszegi Várszínház, r.: Znamenák István, 2010.)
- Biri, szolgáló
- Bori, az ikertestvére

Eduardo de Filippo: Nem fizetek! (Csiky Gergely Színház, Kaposvár, r.: Réthly Attila, 2010.)
- Margherita

Lehár-Léon-Stein: A víg özvegy (Csiky Gergely Színház, Kaposvár, r.: Znamenák István, 2010.)
- további szereplő

Jókai-Strauss-Schnitzer: A cigánybáró (Csiky Gergely Színház, Kaposvár, r.: Selmeczi György, 2009.)
- további szereplő


Lázár Ervin: A kisfiú meg az oroszlánok (Csiky Gergely Színház, Kaposvár, r.: Tóth Géza, 2009.)
- Arabella, légtornász


Bernstein-Sondheim: West Side Story (Csiky Gergely Színház, Kaposvár, r.: Román Sándor, 2009)
- további szereplő

Jordi Galcerán: Dakota (Csiky Gergely Színház, Kaposvár, r.: Kocsis Pál, 2008.)
- Laura


Shakespeare: Ahogy tetszik (Csiky Gergely Színház, Kaposvár, r.: Babarczy László, 2008.)
- Juci


Bulgakov: Bíborsziget (Csiky Gergely Színház, Kaposvár, r.: Babarczy László, 2008.)
- Lady Glenervan (diplomaelőadás)


Weiss-Peaslee-de Sade-Eörsi-Görgey: Marat/Taram (Kaposvári Egyetem, r.: Rusznyák Gábor, 2008)

- szereplő/alkotó (diplomaelőadás)


Peter Shaffer: Sötét komédia (Csiky Gergely Színház, Kaposvár, r.: Mohácsi János, 2008.)
- Clea



Molnár Ferenc: Liliom (Csiky Gergely Színház, Kaposvár, r.: Rusznyák Gábor, 2008.)
- Mari

Móricz Zsigmond: Úri muri (Csiky Gergely Színház, Kaposvár, r.: Rusznyák Gábor, 2007.)
- cigánylány


Shakespeare: Rómeó és Júlia  - beavatószínház (Csiky Gergely Színház, Kaposvár, r.: Funk Iván, 2007.)
- további szereplő


Shakespeare-Mohácsi: Tévedések víg játéka (Kaposvári Egyetem, r.: Mohácsi János, 2007.)

- alkotó/szereplő

Pero Budak: Gombolyag (Pécsi Horvát Színház, r.: Filákovity István, 2004.)
- Bara


Csepreghy Ferenc: Sárga csikó (Pécs TV, filmsorozat, r.: Surányi András, 2004.)
- szereplő/alkotó

Mavro Vetranović – Vojmil Rabadan: Betlehemi csillag (Pécsi Horvát Színház, r.: Filákovity István, 2005.)
- angyal


Davor Špišić: T-küldetés (Pécsi Horvát Színház, r.: Želimir Orešković, 2005.)
- Paloma, kirakati bábu, egy nagy műanyagszív


Rajmond Kupareo: Feltámadás (Pécsi Horvát Színház, r.: Filákovity István, 2005.)
-Mária Magdolna


Thomas Bernhard: A színházcsináló (Pécsi Horvát Színház, r.: Bagossy László, 2002.)
- Erna


Cervantes: Csodaszínpad (Pécsi Horvát Színház, rendezte: id. Bagossy László, 2001.)
- Tereza

Moliére: A képzelt beteg (Pécsi Horvát Színház, rendezte: id. Bagossy László, 1999.)
- további szereplő