top of page

​CIKKEK

 

 

Hülyeség az egész buzilobbi-elmélet” – interjú Grisnik Petra Junior Prima-díjas színésznővel

2014-12-08

 

Hol könnyebb a színészek élete? Valóban működik a színházi buzilobbi? Milyen érzés heteróként végigsétálni a Pride-on? Közösségről, közönségről, barátokról, újrakezdésről beszélgetünk a Junior Prima-díjas Grisnik Petrával.

DonMono interjúja.

 

Pink Puli: Néhány évvel a főiskola elvégzése után már több szakmai és közönségdíjjal is elismerték munkádat. Ezeket a díjakat mind a kaposvári Csiky Gergely Színházban játszott szerepeid miatt kaptad. Az előző évad végén mégis úgy döntöttél, hogy elhagyod az anyaszínházat. Miért? 

 

Grisnik Petra: Hát, az egyik oka pont ez. Ha az ember díjakat kap, az egyfajta visszajelzés arról, hogy éppen hol tart. És ez egyúttal egy jelzés is, hogy tessék továbblépni, fejlődni. Szakmailag ez egy lökés, hogy csináld még ennél is jobban. A másik ok: tíz évet éltem Kaposváron. 18 éves koromtól 28 éves koromig, az egész eddigi felnőtt életemet ott töltöttem. Ez az idő megtanított arra, hogy ha akarok valamit komolyan ebben a szakmában, akkor Budapestre kell jönnöm. Ez az ország művészi értelemben is centralizált. Lejátszhatod te a csillagokat is az égről, de ha mindezt nem a fővárosban teszed, akkor – szakmai szempontból – az senkit nem érdekel. Nehéz volt a lépés, Kaposváron nőttem fel, ők a második családom, egy védőháló. Együtt éltünk, nem egy munkaközösség volt, hanem egy életközösség. De egy idő után rájössz, hogy szakmailag mik azok a kompromisszumok, amiket meg kéne kötnöd, ha ott akarsz maradni. Másfél évig lelkiztem ezen, és csak ezután döntöttem úgy, hogy tovább kell lépnem, mert még túl fiatal vagyok ezekhez a kompromisszumokhoz. 

 

PP: Ahogyan a szakmáról beszélsz, úgy érzem, hogy te világéletedben színésznek készültél.

 

GP: 6 éves koromtól színész akartam lenni. A La Mancha lovagja ment a Pécsi Horvát Színházban, ez volt az első felnőtt előadás, amit láttam. Az előadás tízedik percében elhatároztam: én vagy ezt csinálom, vagy semmit. Nem volt B-tervem. Felnőtt fejjel azt gondolom, hogy ez azért szörnyű, hogy nincs más alternatívám.  Nem értek máshoz. Ha ledobnának egy lakatlan szigeten, el tudnék mondani egy verset, de attól még éhen halnék, hisz’ nem értek semmihez. 

 

PP: A te szakmád hírhedten „meleg szakma”, már kormányzati szinte is foglalkoznak az itt működő „lobbival”. Mikor találkoztál először melegekkel?

 

GP: Gimis koromban szerelmes voltam egy srácba, aki felettem járt egy évfolyammal. Annyira szerelmes voltam belé, hogy eldöntöttem: csókolózni fogok vele! És meg is tettem! Büszke voltam magamra: tetszik egy fiú, hát megcsókoltam. Aztán a srác gyorsan lehűtötte a lelkesedésem, mert közölte, hogy ő a fiúkat szereti. Sokkot kaptam. Rögtön arra gondoltam, hogy megerőszakoltam. Persze a srác nagyon jól reagált, és azután elég jó barátok lettünk. Viszont sokkal nagyobb sokk számomra azóta is, hogy egy csomó ember ezt egy szörnyű dolognak tartja, vagy fél tőle. Facebookon tagja vagyok egy support közösségnek, a „Have a Gay Day”-nek. Szuper oldal. Most olvastam egy nagyon jó receptet, hogy hogyan kell szivárványos tortát készíteni. De leginkább fontos történeteket olvashatunk itt a melegek mindennapjairól. Hogy ők is olyan emberek, mint bárki más. A színházban ez nem kérdés. Ha kell, napokat vitatkozom egy előadásról, de abszolút nem érdekel a kollégám szexuális beállítottsága.

 

PP: Akkor miért van az, hogy – néhány kivételtől eltekintve – még a színészek sem nagyon mernek coming-outolni?

 

GP: Ezt én teljes mértékben megértem. Az általam ismert meleg színészek azért nem coming-outolnak nyilvánosan, mert annak semmi köze a szakmájukhoz. Az emberek ne azt nézzék, hogy a színpadon kívül mit csinálsz, hanem, hogy a színpadon milyen minőséget produkálsz. Lehet, hogy csak városi legenda, de Neal Patrick Harrisnek a szerződésében szerepelt, hogy az Így jártam anyátokkal forgatása alatt nem coming-outolhat. Gondolj bele, ő volt a sorozat alfahímje. Minden nőt megdugott, aki az útjába került. Ráadásul jóképű. A csajok aprófát hugyoztak utána. Nem tett volna jót a karrierjének, ha előbb közli, hogy „ő itt a férjem.” Azok az emberek, akik ezt felvállalják egy csomó egyéb stressznek és támadásnak teszik ki magukat, aminek semmi köze a művészetükhöz. Sajnos ebben az országban ez téma. New Yorkban senkit nem érdekel, hogy meleg a polgármester. A new york-iakat az érdekli, hogy lerobban a metró vagy sem, és nem az, hogy a polgármester felvonul a Pride-on vagy sem.

A színházi közösség elfogad olyannak amilyen vagy. A színészek nagy része eleve extrovertált. Hogy döntöd el egy társaságban, hogy ki a hangadó, ha mindenki az? Aztán a másik része iszonyatosan introvertált. Hiába van vele egy nagyon jó jeleneted, csináltok csodát a színpadon, nem fog veled utána beszélgetni, mert ő nem olyan. S mivel ilyen sokszínűek vagyunk, ezért nagy a tolerancia. Nem hiszem azt, hogy a művészek között több a meleg. Ezért is hülyeség ez az egész buzilobbi elmélet. Sokkal inkább azt gondolom, hogy a művészvilágban sokkal könnyebben coming-outolnak egymás előtt, mert sokkal elfogadóbb a közösség. Sajnos a közönség azonban nem, ezért nyilvánosan nem merik annyira bevállalni még a dolgot. A közönség egy részének nagyon is fontos, hogy ki, kivel, mikor, mit és miért… 

 

PP: Szerinted Magyarországon ez miért téma?

 

GP: Az emberek ezen élik ki a feszültségeiket. Ez végigkísérte a mi kis közép-európai történelmünket: keressünk egy közös ellenséget, akit együtt tudunk utálni, és amikor eggyé forrtunk ebben az utálatban, akkor boldogok leszünk. Az emberek nagy része szeret olyan közösséghez tartozni, ahol mindenben egyetértés van. Ezek az emberek nem szeretik a saját véleményt. Se másokét, se a magukét. Ne legyen véleményem semmiről! És ebben partner a média is. Ebből a szempontból nekem vicces a Pride is. Én voltam kinn többször. Mielőtt kimentem, először, én is azt hittem, amit a média mutatott. Sok kifestett ember kivonul az utcára és táncol. Amikor odamerészkedtem, akkor szembesültem azzal, hogy ez egy kellemes délutáni program, ahol sétálunk. Csak ezt nem lehet eladni a sajtóban, hogy emberek sétálgatnak. Ezért lehet mutogatni a tollboás fiúkat, és ki lehet mondani: a melegek nem normálisak. Hát, bocsánat, én pedig minden este kiállok emberek elé a fénybe, és azt akarom, hogy nézzenek. Ez normális? 

 

PP: Ha már itt tartunk: a közeljövőben hol állsz ki a fénybe?

 

GP: A Thália Színházban meghívott vendégként lépek először a budapesti közönség elé, Petr Zelenka Hétköznapi őrületek című darabjában. Többek között olyan kiváló színészekkel játszhatom együtt, mint Molnár Piroska, Gubás Gabi, Szombathy Gyula, Szabó Győző, Pindroch Csaba. Nagyon féltem, hogy mi lesz. Féltem, hogy ilyen nagy színészek miként fogadnak majd engem, a vidéki kétballábas fruskát. Elképesztően nyitottak, csodálatosan jófejek, és nagyon tudnak dolgozni. És már ők is Ruskának hívnak, mint ahogy a főiskola óta szinte mindenki. 

 

PP: Helyesen döntöttél, amikor Budapestet választottad?

 

GP: Igen, mindenképp! Boldog vagyok!

 

Színházi és táncos Junior Primák
2011. november 17.   -   
Fidelio   -   
A Prima Primissima Alapítvány és a társalapító FHB Bank nevében 2011. november 17-én este, az Uránia Nemzeti Filmszínházban átadták a Junior Prima Magyar színház- és filmművészet kategóriájának díjait.
Az FHB Bank - A család bankja második éve gondozza és díjazza társalapítóként e kategóriát. A hazai színház- és filmművészet elismert képviselői jelölték a szerintük figyelemre és díjra érdemes fiatal tehetségeinket. Az átadó ünnepségen jelentették be, ki az a tíz fiatal tehetség, aki 2011-ben e díjjal gazdagodik. Az elismeréssel a Junior Prima Díj ajkai plakettjén túl 7000 euróval gyarapodik minden díjazott.

A 2011-es év jelölői: Csákányi Eszter, Cselényi Nóra, Eszenyi Enikő, Felméry Lili, Halász Judit, Izsák Lili, Molnár Piroska, Nagy-Kálózy Eszter, Pálmai Anna, Pataki Ági, Ságodi Gabriella, Tenki Réka, Törőcsik Mari, Török Flóra, Udvaros Dorottya, Alföldi Róbert, Ascher Tamás, Bálint András, Cserhalmi György, Eperjes Károly, Haumann Péter, Jordán Tamás, Káel Csaba, Kálomista Gábor, Kiss János, Kovács Gábor, Mácsai Pál, Makk Károly, Oláh János, Oláh Zoltán, Orlai Tibor, Presser Gábor, Rátóti Zoltán, Rudolf Péter, Szabó István.
A 2011-es év díjazottjai: Cziegler Balázs díszlettervező, Göttinger Pál rendező, Grisnik Petra színművész, Józan László színművész, Kovács Lehel színművész, Ötvös András színművész, Pál András színművész, Pazár Krisztina balettművész, Polgár Csaba színművész, rendező, Tóth Orsi színművész.

„A Csikyben minden olyan természetesnek tűnik”
2012. február 19. 07:12 Vas András
Kaposvár | A februári zimankóban is mosolygós, feldobott, kipirulva ül le az asztalhoz: mintha egy energiabomba robbanna fel a kávézóban.
 

 

– Újdonat milliomosként könnyű vidámkodni...
– Hihetetlen állapot – felelte Grisnik Petra. – Sosem volt pénzem, erre most... Szívem szerint annyi mindenre költenék! Mindig turkálóban vásároltam, most tudtam meg, milyen drága egy új ruha. Meg aztán utazni is szeretnék, mondjuk, Marokkóba.
– Príma elképezelés egy primissimától.
– Tegyük hozzá: junior.
– A korából adódóan... Hadd legyek banális: meglepődött?
– Elsírtam magam. Ráadásul, el sem akartam menni a ceremóniára. Felesleges hercehurcának éreztem az egészet, ugyanis korábban vidéki színésznő még sosem kapta meg ezt a díjat. Nyolcezer forintom volt, egy pesti parti miatt nem akartam elkölteni. Aztán megsúgták, ne hülyéskedjek, el kell mennem!
 


– Kellemes kötelesség.
– Óriási felelősség. Hisz vannak, akik úgy tartják, belőled lehet valaki. Így még inkább bizonyítani kell.
– A felterjesztőnek?
– Magamnak...
– Eddig elégedett lehet, három év alatt messzire jutott.
– Főként, hogy a felvételi alatt minden este össze akartam csomagolni, hogy hazamegyek, elég volt, nem vagyok idevaló. A többiek idősebbek voltak, valamiféle színházi múltjuk is akadt, én pedig még azt sem tudtam, hogyan kell bejönni az ajtón.

– Hallgatom.
– Mint egy ember.

– Egyszerűnek hangzik...
– Gobbi Hilda megmondta, nem bonyolult a színészet: úgy teszel, mintha...

– Miért maradt?
– Amikor csinálni kellett, nagyon jól éreztem magam.
– Ha már erre készült...
– Hatéves koromtól. Elvittek egy darabra, s teljesen átéltem. Fel akartam szaladni a színpadra, megmenteni a szereplőket. Sírtam, hogy nem lehet.
– S azóta? Se szakácsnő, se stewardess?
– Anyuka akartam lenni, majd bohóc.
– Utóbbi közelített.
– Általánosban rendszeresen szavaltam, sőt, verseket, novellákat is írtam.
– Közszemlére vagy fióknak?
– Jórészt utóbbi. Rájöttem, soha nem tudok majd úgy írni, mint a kedvencek. Például Esterházy. Vagy Gárdonyi.
– Meglepő párosítás!
– Esterházyban azt imádom, úgy ír, mintha élőbeszéd lenne. Gárdonyi éppen az ellenkezője: mint egy bonyolult festmény. Olvastam például a titkos, rejtjeles naplóját – fantasztikus!
– Hogy tud lelkesedni!
– Valahogy a véremben van. A színházban évekig idegesített mindenkit, hogy délelőtt tízkor mosolygósan érkeztem. Pedig olyankor álmosnak, mogorvának kellene lenni. Aztán megszokták. Egyszer hisztiztem igazán nagyot életemben, s rájöttem, azért, mert félek. Ha viszont nem félek, kinyílok. S ez a jó a színházban.
– Az egyetem után azt nyilatkozta, sokáig frusztrált volt.
– Ez mitsem változott. Sokáig tart, míg az ember megtanulja kezelni a dolgokat. Az első próbák még ma is megbillentenek.
  Egy boldog ufó, aki családra talált
– Akadt már szerep, melybe úgy érezte, nem tud belebújni? Amit visszaadott volna?
– Utóbbi eszembe sem jutott, noha csináltam már olyat, melyben nem hittem. A másik véglet: elolvastam a Tisztogatást, s úgy éreztem, nem fog menni. Eleinte rengeteget kérdezgettem a rendezőt, Valló Pétert. Szerintem azt hitte, kicsit hülye vagyok...
– Amúgy tényleg nem egy lélekemelő szerep.
– Előtte sohasem éreztem, ennyire a hatása alá tudok kerülni valaminek. Nem vagyok lelkizős, ha olyanom van, negyed óra alatt kisírom magam. Erre... Zara mélyen megérintett.
– Nem olyan szerep, amiről egy fiatal lány álmodik...
– Ha választhatnék, a Kabaréból a konferanszié lennék. De ez tényleg csak álom, ugyanis az örökösök nem engedik, hogy nő játssza. De szívesen lennék a dada is a Rómeó és Júliából.
– Most még kedvére válogathat, de negyven és ötven között alig talál szerep a színésznőkre.
– Legalább két gyerekem lesz!
– Úgy még nehezebb!
– Színész akartam lenni, de nem mindenáron. A normális élet a legfontosabb.
– A színházi világban ez nehézkes.
– Ufónak is néznek... A cél, hogy boldog legyek, a színházat is ezért csinálom.  S valahogy mindig sikerült megéreznem, mi a jó nekem.
– Így került a Csikybe is?
– Harmadévben sokat statisztáltunk, s éreztem, jönnék. Imádom: a közeget, a színpadot, a közönséget.
– Utóbbi nagyon látszik. A tapsoknál mindig fülig ér a szája.
– Mert ez megunhatatlan!
– Meg lehet különböztetni a sikert a rutintapstól?
– Naná! S ha egy előadás rosszabb, arra gondolok: de jó fejek, hogy ezt is megtapsolják.
– A Nagymamában nyíltszínit is kapott.
– Az volt az első. Egy pillanatra le is merevedtem.
– Értékelték, hogy remekül játszott az alkatával.
– A színpadon nem zavar a magasságom, része a szerepeimnek. Csak akkor akarok szép lenni, ha olyan a karakter. Az életben már nehezebb.
– Nem tűnik gátlásosnak.
– A színpadi vetkőzésekre gondol? A főiskolán zavart, aztán rájöttem, ha nem céltalan, nincs benne semmi. Szerintem a nézőknek nehezebb... A test akkor amúgy nem is az enyém, hanem a szerepé. És az sem mindegy, milyen a közeg. A Csikyben minden olyan természetesnek tűnik.
– Akár örökre maradna?
– Most el tudnám képzelni. Ha valaki felajánlaná, menjek vezető színésznek Pestre, mondjuk a Katonába, vagy zúzzak itt még öt évet, az utóbbit választanám: ez itt a családom...


Grisnik Petra
A temperamentuma kissé idegen a mai magyar valóságban: mindig mosolyog, pörög, vidám – persze a vér nem válik vízzé. Na jó, talán – ahogyan egy kollégája mondta róla –, tengervízzé. A jugó tengeréé. Merthogy az idén 26 esztendős pécsi lány maga a hajdani déli szomszéd: nagyszülei egy vajdasági magyar-német település, Szenttamás horvát kisebbségeként éldegéltek áttelepülésükig.

A család őrzi a délszláv hagyományt, Petra és nővére a pécsi horvát iskolába járt, s a színészpalánta a horvát színházban is kipróbálta magát, mielőtt Kaposváron megkezdte csepűrágó-tanulmányait. Sőt, egyáltalán nem kizárt, ha lehetősége adódik, Zágrábban is kipróbálja magát, igaz, ehhez még helyibbé kell válnia a horvátjának, ugyanis hiába beszéli folyékonyan, két anyanyelve közül a magyar az igazi.
S hogy ezzel, valamint persze egész lényével milyen jól bánik a színpadon, jól mutatja, hogy három év alatt, a vidéki színésznők közül elsőként tavaly év végén kiérdemelte a Junior Prima Primissima-díjat, melyre Molnár Piroska, a Nemzet Színésze terjesztette fel.

A díjjal járó hétezer euró, azaz valamivel több mint kétmillió forint sosemlátott summát jelentett a rendezők örömére könynyű és drámai szerepekben egyaránt foglalkoztatható ifjú számára – eddigi legkedvesebb munkájának a Játék a kastélybant tartja, amikor Mohácsi Jánossal dolgozhatott együtt – , aki álma szerint leginkább utazna a pénzből.

Merthogy imád tájakat felfedezni, így vette rá magát egy Tisza-túrára is, noha tulajdonképpen végigrettegte az egészet, ugyanis nem tud úszni. Nem mellékesen egy szerepe miatt nem barnulhatott le, így hosszú ujjú pólóban, kalapban, nadrágban evezgetett. Ám hozzászokott a nehézségekhez, sőt, néhány dologban kifejezetten utálja a komfortot: törülközőből például megveti a puhát. Persze a mai színivilágban el is kél a keménység...

Tisztogatás az Új Színházban


2011. október 9., 16:00
A budapesti közönség október 15-én, szombaton délután 3 órakor, az Új Színházban tekintheti meg a Café Budapest Kortárs Művészeti Fesztiválon Sofi Oksanen Tisztogatás című darabját a kaposvári Csiky Gergely Színház előadásában.
A történelmet mindig is a férfiak írták, ez így van évezredek óta. A nők eközben a mindennapi élet problémáit oldották meg, és így kevéssé számítottak azoknak, akik a hatalom csúcsán álltak. Engem viszont nem az érdekel, hogy mi zajlott odakint a nagybetűs történelemben, hanem az, hogy mi történt ezalatt a konyhában… aki élt diktatúrában, szenvedett a totalitárius elnyomástól, vagy a felmenői olyan országból, térségből jöttek, ahol genocídium történt, az sokkal könnyebben be tudja fogadni a könyveimet, mert ismerősek számára a körülmények. (Sofi Oksanen a Tisztogatásról)

Az 1977-ben született Sofi Oksanen jelenleg az egyik legnépszerűbb finn írónő. Műveiben a nőkkel szembeni erőszakkal és az észt közelmúlt megismerésével foglalkozik. Tisztogatás című tragédiáját Magyarországon először a kaposvári Csiky Gergely Színház mutatta be.
Aliide Truu, a magányosan éldegélő öregasszony egy napon ismeretlen fiatal lányt talál a portáján. Zara láthatóan szökésben van, s állítólagos férje elől menekül. A két nő történetét párhuzamosan követhetjük nyomon, kettejük kapcsolatából fájdalmas történetek bontakoznak ki: történetek az erőszakról, a mindent elnyomó hatalomról; és történetek a szerelemről, a vágyról, a félelemről. Aliide és Zara figurájában a szerző két különböző generációt mutat be, hőseinek azonban ugyanazzal a feladattal kell megküzdeniük – túl kell élniük.

Kaposváron Valló Péter rendezésében mutatták be a különleges atmoszférájú, megrázó történetet, melynek főbb szerepeit Takács Katalin, Kaszás Gergő, Lovas Rozi és Grisnik Petra alakítják.

 „ Gyermekkorom legszebb élménye”
novella pályázat
Értékelés
Szövetségünk 2011 évben ünnepli megalakulásának 20. évfordulóját. Ebből az alkalomból sok más rendezvény mellett az elnökség novella pályázatot írt ki tagságunk részére. Azt szerettük volna, hogy a mi két évtizedes visszapillantásunk mellett tagságunk is visszatekintsen a sok évtizedekkel azelőtti időkre, a gyermekkorukra és akik bátorságot éreznek magukban vessék papírra élményeiket.
 Ezért is adtuk novella pályázatunknak a „Gyermekkorom legszebb élménye” címet.
A felhívásra 15 pályamunka érkezett. A jeligével ellátott mini novellákat 5 fős szakértői zsűri értékelte és hozta meg a döntést.
 DÍJAZOTTAK:
 Harmadik helyezést ért el:
      Boór Miklósné
a Balatonszemesi „Derűs Ősz”  Nyugdíjas Egyesület  Elnöke, a Kelet          Balatoni Nyugdíjas Kistérség vezetője, a Szövetség elnökségi tagja.
              Írásának címe:  Ez már történelem
Aranka élménye olyan korszakhoz fűződik, melyet történelmünkben nem a dicső korszakokhoz sorolunk. Ez az ötvenes évek. Gyermekként máskén érte meg, mint az akkori felnőttek. Ekkor volt általános iskolás. Több élményét fogta csokorba. Hazánk felszabadulásának 10 évfordulójának központi ünnepségén Budapesten való részvételét. Ekkor járt először a fővárosban. Kéthetes üdülésének élményeit Csillebércen. Az iskola csapatelnökké való megválasztását.
 Második helyezést ért el:
      Bánffy Lőrincné a Szövetség alelnöke
             Írásának címe: Vizsga a konyhában
 A konyhában való szakácsnői szárnybontogatásáról ír. Tíz évesen készítette el az első ebéd menü sorát, amely krumpli levesből és túrós tésztából állt.
 Legjobbnak a „Az Isten veled, Isten hozott” című novellát tartotta a zsűri ezzel a verseny győztese lett
             Miseta Lajosné
a Nyugdíjasok Buzsáki Egyesületének tagja.
Rátóti Zoltán a Csiky Gergely színház igazgatója a színház idősek iránti tiszteletének jeleként felajánlotta, hogy a társulat egyik művésze az eredmény hirdetés után felolvassa a művészeti gálán jelenlévőknek a győztes alkotást. Erre Grisnik Petra színművésznőt kérte fel. A fiatal színésznő nagyszerű előadásával az író élményeivel való teljes azonosulással „adta át” a győztesnek és a nézőknek a megható novellát.
 Köszönet Rátóti Zoltán igazgató úrnak és Grisnik Petra színművésznőnek ezért a szép ajándékért.

Útkeresők
A végzős kaposvári színészosztályt Bezerédy Dorottya mutatja be
A Kaposvári Egyetem végzős színművész hallgatóival utolsó közös bemutatójuk után beszélgetett Bezerédy Dorottya a felvételi óta eltelt három év eredményeiről és tapasztalatairól. Az osztály az idei POSZT-on játssza utoljára a Marat/Taram-ot, és a versenyprogramban is bemutatkoznak néhányan a Szabad az Á-ban.
Az osztály tagjai a vizsgadarabok közül a következőket emelték ki: Rusznyák Gábor osztályfőnökkel első és harmadévben a Marat/Taram (P.Weiss-Rusznyák), Mohácsi János mesterségtanárral másodévben a Tévedések vígjátéka (Shakespeare), Réthly Attilával a Baal (Brecht) és a Woyczek, Balikó Tamással az Anconai szerelmesek (Vajda-Valló-Fábri). A harmadév sűrű színházi repertoárjából pedig Sergi Belbel: A vér, Jordi Galcerán: Dakota, Bulgakov: Bíborsziget, Uray Péter: Vadak (mozgásszínház), Valtz Péter: Állati színjáték c. produkcióikat említették legtöbbet.
Mindannyiuknak ugynazat a négy kérdést tettük fel:
1. Amikor erre a főiskolára jelentkeztél, mi volt a célod, miért szerettél volna színész lenni?
2. Hogy látod ezt ezután a három év után? Mit tervezel most a jövőre nézve?
3. Milyen nyereségek, milyen veszteségek értek ezalatt a három év alatt, mivel lettél több vagy kevesebb?
4. Tudnál olyan lehetőséget, feladatot, szerepet mondani, ami felkavaró, esetleg ellenszenves volt akár első pillanatban, akár végig, vagy olyat, ami nagyon izgalmas volt, és sok örömet szerzett?
Válaszaikból tömörítettük az alábbi kis monológokat.
1. Grisnik Petra (21)
Nem voltak nagyzoló elképzeléseim, csak azt tudtam, hogy ez engem foglalkoztat. Amennyi frusztrációval idekerültem, ahhoz képest szinte mindegyik megszűnt. Itt elfogadtam magamat. Most visszagondolva nagyon sok lehetőséget nem használtam ki, mert féltem, hogy mások jobbak nálam. Azóta megértettem, hogy sokkal jobb, ha csinálsz valamit, amire legfeljebb valaki kimondja, hogy rossz, mert akkor még mindig csinálhatsz mást. Itt a közösségi oldalát is megéltem a dolognak - együtt alkotni, létrehozni valamit: nekem ez szerez örömet. Ez abból az egyszerű fizikai törvényszerűségből fakad, hogy két ember többre képes együtt, mint külön-külön.
2. Takács Géza (22)
Azt gondoltam, ez az a dolog, ami nekem való. Igazából nem vagyok beljebb, mint három vagy négy éve... Már látom ugyan, hogy mik a mélységek ebben a szakmában, és érzem, hogy tudok már valamit a színpadon, mégis minden pillanatban oda kell figyelnem. Nagyon nehéz feladat, hogy hogyan minősítsd magad egy-egy előadás után, és ehhez nem kaptam itt külső segítséget. Eddig szerencsésnek mondhatom magam, nem tudom, hol lennék azok nélkül a lehetőségek nélkül, amiket kaptam. Idén a Vadak és a Dakota, ahol a főiskolai szerepek után más oldalamat is megmutathattam.
3. Szik Juliska (22)
Három éve azt éreztem, hogy ebből a csodából kapni szeretnék sokat. Mióta megtapasztaltam, hogy egy jó előadás mennyire sokat képes adni a közönségnek, már inkább azt érzem, hogy adni szeretnék azzal, hogy a színpadon állok. Előtte sokkal határozottabban tudtam, hogyan tudok hatékonyan működni, itt Kaposváron meg sportot űztek abból, hogy egyik feladat random módon következett a másik után. Szerintem mindenhez kell egyfajta rend, hogy működni tudjon a dolog. Bár a Baal szöges ellentéte az én személyiségemnek és jellememnek, mégis ezt egy nagyon értékes munkának éreztem. Nagyon szerettem még a Marat-t csinálni, végig azt éreztem, hogy ez a dolog rólunk szól.
4. Józsa Richárd (24)
Távoli volt nekem a színészet, nem is hittem, hogy elérhető. Még most sem vagyok biztos abban, hogy feltétlenül ezt kell választanom. Az oktatás itt Kaposváron: szerintem ez egy önképzőkör inkább. És ha benned nincs meg az akarás, hogy márpedig csinálod, akkor nem foglalkoznak veled. Réthly például kiemelt pár embert, rám meg rám hagyta a dolgokat. Az egy borzasztó trimeszter volt. Moha kezdett el egy kicsit nyomni. És ez erőt adott. Régebben talpraesettebb voltam. Most egyelőre örülök, hogy lett munkám, hogy szerződést kaptam Pécsre.
5. Czene Zsófi (21)
Amikor harmadikban elkezdtünk itt a színházban dolgozni, látva, hogy mint intézmény, nem úgy működik, hogy mindenki ugyanolyan energiával és élvezettel alkot, hanem inkább munkaszaga van, többször megfordult a fejemben, hogy alkalmatlan vagyok. Igazából az első évet nem szerettem, kudarcosnak éltem meg - úgy tűnt, a prózai kisreál nem az én műfajom. Utána csináltuk a Marat-t, és ott viszont már azt éreztem, tudom, mit kéne vele csinálni. Mohácsinál jöttem rá, hogy igenis nagyon sok hatás van a színpadon, és olyasfajta nyugalommal kell felmenni oda, hogy ha ott megtörténik valami, akkor az veled is meg fog történni.
6. Háy Anna (24)
Mit láttam a színészetben? Ha tudnám, lehet, hogy előrébb tartanék, egyelőre csak azt az egyszerű választ tudom adni, hogy örömet okoz. Inkább ennek az egésznek a megfoghatatlanságában lettem biztos, és abban, hogy nincsenek receptek. Kicsit azt éreztem, hogy veszítettem három évet, mert annál sokkal, de sokkal kevesebbet kaptam, mint amennyit vártam. De egymásra találtunk a kedvesemmel, és úgy érzem, nyitottabb lettem az emberek felé. Minden feladatnak nagyon örültem, akkor is, ha úgy éreztem, hogy ellene mennek az én karakteremnek. Most egyelőre az a célom, hogy kapjak munkát, és hogy még tanulhassak. Ez a kettő.
7. Guary Alexandra (21)
Van, amiben edződtem, és van, amiben meg elvesztettem a bátorságomat. Nagyon sokat tanultam az osztálytársaimtól a színház fogalmáról, a fegyelemről, a munkamorálról - ez talán patetikus, de közben így van. Az is jó volt, hogy háromhavonta teljesen más rendezővel dolgoztunk.  Az is nagyon inspiráló volt, hogy sokan az osztályból nagyon jól zenélnek. Mindegyik szerepemben volt öröm. Kedvenc vizsgaként a Marat/Sade jut eszembe. Ami meg nagyon friss, az a mese, mert ritkán találkoztunk ilyennel, hogy figuraépítés. Ami fájdalom, meg kudarcnak mondható részemről, hogy rájöttem, a színház nem mindig ensemble munka.
8. Egger Géza (21)
A világ legjobb színésze akartam lenni, és ez a mai napig nem változott. Csodálatos változás volt az életemben, hogy felvettek, de hát igen, egyben tragikus is, bár ezt már a perspektíva mondatja velem. Szakmailag mindenképpen rengeteget tanultam, és igazságtalan volna azt gondolnom,  hogy nem a tanároktól. Fontos dolgok történtek minden trimeszterben, a harmadév viszont minden szempontból nagyon jó volt. Az Úri muri arra volt jó, hogy láthattam, hogy próbálnak ezek a nagy misztikus színészek, a Rómeó és Júlia meg azért volt jó, mert láthattam, hogy egy rossz próbafolyamat eredményét hogyan lehet fejleszteni az előadások során. A Marat nagyon fontos dolog volt a pályafutásomban, ott abszolút nem tartottam távolságot - nekem a saját, személyes sorsomról szólt az előadás. Ennek ellenére, vagy pont ebből kifolyólag olyan előadás nem volt, ahol tökéletesen megoldottam volna a szerepem.
9. Pásztor Pali (22)
Azt gondoltam, hogy én ebben nagyon boldog leszek. Mindenképp van bennem félelem, hogy meg tudom-e tartani, amit megcsináltam a három év alatt. Nekem soha nem az volt a fontos, hogy milyen lehetőségeim vannak, hanem az, hogy én magammal kapcsolatban mit tudok teljesíteni. Amit meg akartam tanulni, azt megtanultam. Az első vizsgám a Marat volt, amiben én voltam Duperret, és ott éreztem először azt, a főpróbahéten, hogy van egy szabadságom. Mondjuk én nem tudok elutasítani semmit, de kommunikációs problémák azért nálam is előfordulnak.
10. Rácz Panni (26)
Ez az a munka, amit élvezettel tudok csinálni. Rettentő naiv embernek tartanak, és állítólag ebből itt veszítettem. Az a baj, hogy egy idő után önkéntelenül is olyanná válik az ember, mint a környezete. Nekem szerencsém volt, olyan jelenetekben vehettem részt, amiknek sikere volt, vagy ha az nem is, de foglalkoztak vele. Azzal a jelenettel is, amit a Baalból csináltunk a Kristóffal a Réthly vizsgán. Volt, aki azt mondta, hogy igen, ezt is ki kell próbálni, volt, aki azt mondta, hogy ez rettenetes. Ami ellenszenves volt, az az Anconai. Annál azt hittem, megőrülök.
11. Molnár Gusztáv (21)
Olyan dolgot akartam csinálni, ami nem unalmas. Amúgy fogadásból jöttem ide, én egy matematika-fizika osztályba jártam. Azt mondtam, akkor kettő szakot választhatok: az egyik volt a kaposvári színész szak, a másik egy csehországi atomfizika. Eljöttem ide, és fölvettek. Fizikából meg amúgy is buktam háromszor... Abban nem hiszek, hogy egy iskola színésszé tud tenni. Azt gondolom, hogy a diploma utáni 10 év számít, akkor válik az ember igazán színésszé.. Hall valamit, tanul valamit, elgondolkozik rajta, és akkor történik valami, de nem számít, hogy ez hol történik. Azt csináljuk, amit szeretünk. Hogyha nem szeretjük önmagunkat, és nem szeretjük ezt a világot, amiben élünk, akkor nincs értelme létezni.
12. Csányi Dávid (22)
Ez volt életem legszebb három éve. Pedig ez a félév csak a munkáról szólt nekem, és semmi magánéletem nem volt. De nagyon vágyom az új dolgokra, most már szeretnék innen elmenni. Amikor idejöttem felvételizni, akkor nem gondoltam volna, hogy ennyi mindent ki tudok hozni magamból. A Woyczekkel nem arattunk olyan óriási sikert, de maga a típus, ez a féltékeny ember, nagyon tetszett. Ebben az évben  egy terroristát játszottam, ezzel valahogy nem tudtam azonosulni, ahhoz nem ide kellett volna születni. De mások szerint király volt.
13. Poroszlay Kristóf (23)
Olyan evidensnek tűnt, hogy erre a pályára fogok kerülni. Érdekelt is, és jó érzés volt bekerülni 500 ember közül. Sokkal letisztultabb a kép ma a jövőmről, mint három évvel ezelőtt. Voltak olyan dolgok, amik sikerültek, amik nélkül nem is lennék itt, de visszagondolva egyetlen vizsgánál se emlékszem úgy, hogy én azt „megcsináltam". A legjobb trimeszter a Mohácsié volt, ott éreztem a legjobban magamat. De igazán egyetlen munkámmal se vagyok elégedett, amit Kaposváron csináltam. Azt gondolom, hogy többet kellett volna dolgoznom, mint amennyit dolgoztam, de majd bepótolom Szegeden.
14. Gerlits Réka (21)
Csak ki akartam próbálni, aztán a felvételin  beleszerettem abba, hogy itt harcolnom kell. Ami csalódás volt, az mind az előnyömre szolgált, a pofonokat azért kaptam, hogy az legyek, aki most vagyok. A főiskola alatt az osztálytársaim voltak a húzóerő, nem a tanárok. Kaptam lehetőségeket, és azokat úgy érzem, hogy meg tudtam csinálni, úgy érzem, ez így volt jó. Ezt a szerepet szerettem az Állati színjátékban, de nem azért, mert tetszett, hanem azért, amit kihozott belőlem: kedvességet hozott ki. Én akkor vagyok boldog, amikor elérem, hogy működjek egy darabban. Addig harcolok, amíg magamnak azt nem tudom mondani, hogy ez jó volt.
15. Fándly Csaba (24)
Ezt szeretném csinálni, míg világ a világ. Általában több nyereséggel zárom ezt a három évet, mint veszteséggel. Megtanultam másféle utakat keresni, és egymásra találtunk a kedvesemmel. Veszteség az a pár hónap volt, amikor legszivesebben magamat tanácsoltam volna el a pályától, de ezen mindenki átesik. A Dakota az egyik legnehezebb feladatom volt ezalatt a főiskola alatt, mert meg kellett tanulnom azt az energiaszintet továbbvinni, amivel elkezdtem. A legfurább Réthly Attilával volt, ahol hihetetlen összevisszaságban kellett végigcsinálni az egész trimesztert. Akkor nagyon nagy lelki amplitúdókat jártam be hétről hétre, az nagyon fárasztó volt. Még jönnie kéne egy csomó dolognak, amiből tanulhatok, nagy élményeknek a színpadon vagy a próbákon.
16. Szalma Noémi (23)
Jó ezt csinálni. A többi munka rémesen unalmas ehhez képest. Úgy, ahogy van, mindent szeretek benne. A rózsaszín álmaim, azok azért kicsit megváltoztak a színészettel kapcsolatban - már nem annyira szép, már nem annyira fennkölt - de nagyjából ennyi. Közvetlenebb ember voltam, most viszont már nem hiszek el mindenkinek mindent. Nagyon sokat nyertem Mohácsitól a második trimeszter alatt. Meg nagyon szerettem elsőben a Marat-t csinálni. Azt gondolom, hogy nagyon jó helyre kerülök a magam szempontjából, hogy nekem most arra lesz szükségem, ami ott vár engem Nyíregyházán. Ott van a családom, ott van a kedvesem, és remélem sok szerep, amit eljátszhatok...
17. Hegedűs Barbara (21)
Mindig azt gondoltam, hogy ezt szeretném csinálni. Bár már látom, hogy mennyi nehézség van benne, és küzdelem, hogyha igazán komolyan veszi az ember. Ez az életmód fegyelemre neveli az embert, arra, hogy mindig maximálisan koncentrálj. Még másodikban is volt olyan feladat, ami elől meghátráltam. Ebben az évben viszont már mindhárom darab: a Marat, a Bíborsziget, és A vér is nagyon pozitív élmény volt. Úgy érzem, hogy kezd megtörni a jég, kezdek rájönni dolgokra. Még sokat kell tanulnom, és ehhez hasznos lesz a kőszínházi „terep".
18. Marcz Fruzsina (21)
Olyan elit kategóriának tűnt a színészek közé tartozni, ezért vonzott úgy. Nagyon sokat tanultam az osztálytársaimtól barátságról, felelősségről a tanáraimtól, a kiállásról, a határozottságról. Persze meg kellett tanulni szelektálni, hogy ki az, aki komolyan gondolja, aki segíteni akar, és ki az, akit nem is érdekel az, hogy mit okoz ezzel bennem. Mohácsival a Tévedések vígjátéka egy olyan remek munka volt, amit visszasírok. Olyan bizalmat kaptam ott és olyan lehetőségeket, amelyekkel előtte nem találkoztam. Ez a sikerélmény a mai napig bennem van, ha nekiállok egy új munkának. Szeretnék részt venni olyan munkafolyamatokban, ahol együtt tudunk működni, és olyan előadást létrehozni, ami elgondolkodtatja az embereket.
 
*
Takács Géza, Rácz Panni, Czene Zsófi, Fándly Csaba, és Grisnik Petra Kaposvárra szerződött, Marcz Fruzsina, Józsa Richárd, Csányi Dávid darabszerződéssel megy Pécsre, Szalma Noémi, Pásztor Pali Nyíregyházára kapott szerződést, Poroszlay Kristóf Szegedre, Hegedűs Barbara a Budapesti Kamaraszínházba, Gerlits Réka pedig a Nemzetibe, Pestre. A többiek sorsa még
nem dőlt el.

Junior Prima Díj 2011
 
Magyar oktatás és köznevelés
Bakó Béla
Boros Julianna
Egyszervolt Alapítvány
Lovász Eszter
Nagy-Köteles Kamilla
Schlotter Ildikó
Stégner Péter
Dr. Szanda Gergő
Tassy Gergely
Virág Emese
 
Magyar népművészet és közművelődés
Csepcsányi Éva
Enyedi Ágnes
Eredics Salamon
Guessous Majda Mária
Marczibányi Téri Kodály Zoltán Ének Zenei Általános Iskola leánykara
Nyitrai Tamás
Soós András és Soós Réka
Tímár Sára
Zsákai István
 
Magyar sajtó
Galán Angéla
Helmeczi Zoltán
Iványi Zsófia Barbara
Kollányi Péter
Laky Zoltán
Ördög Nóra
Palkó István
Pietsch Judit
Sipos Szilvia Anna
Szegő János
 
Magyar színház- és filmművészet
Cziegler Balázs 
Göttinger Pál
Grisnik Petra
Józan László
Kovács Lehel
Ötvös András
Pál András
Pazár Krisztina
Polgár Csaba
Tóth Orsi
 
Magyar tudomány
Dr. Asbóth János
Gyarmati Katalin
Dr. Jakus Zoltán
Dr. Kovács István János
Dr. Mátyás Ferenc
Dr. Mátyus Edit
Dr. Németh Krisztián
Sik András
Dr. Szomora Zsolt
Dr. Szűcs Zoltán Gábor
 
Magyar zeneművészet
ifj. Balázs János
Baráth Emőke
Fenyvesi Márton
In Medias Brass Quintet
Madaras Gergely
Razvaljajeva Anasztázia
Rohmann Ditta
Szegedi Csaba
Virágh András Gábor
Wagner Csaba
 
Magyar Építészet és Építőművészet
Antal Gabriella
Csizmadia Péter DLA
Csízi László
Gutai Mátyás
Holczer Veronika
Katona András
Koncz Zoltán
László Zsolt
Mónus Noémi
Mózes Ádám
 
Magyar sport
Biczó Bence
Deák Nagy Marcell
Gyenesei Leila
Hárai Balázs
Joó Abigél
Korisánszky Dávid
Mikes Anna
Tóth Adrienn
Vadnai Benjamin
Veres Richárd

Tóth Orsi is Junior Prima díjat kapott
Index
2011. november 17., csütörtök 19:46
  

Hét harminc évnél fiatalabb színész, egy rendező, egy táncos és egy díszlettervező kapta meg idén a Junior Prima díjat Magyar színház- és filmművészet kategóriában. Az ötvennégy jelölt közül tízen vehették át az elismerést. A díjazottak közt van Tóth Orsi és Kovács Lehel is.
Idén is átadták a Magyar színház- és filmművészet kategóriában a Junior Prima díjakat. Először öt éve osztották ki az elismeréseket a 30 év alatti nemzedék kiemelkedő tehetségei között. A Prima alapítvány célja a művészeti és kulturális értékek átadása, ezzel együtt pedig az új generáció támogatása.
A Junior Prima Díj plakettje mellett 7000 euróval járó díjakat a Prima Primissima Alapítvány kuratóriumának tagja, Takács Ildikó, a kategória társalapítója, az FHB Jelzálogbank Nyrt. igazgatóságának elnöke, Spéder Zoltán, valamint a zsűri tagjai közül Molnár Piroska, Eszenyi Enikő és Bálint András adta át.
„Nem elég ezeket a tevékenységeket az érett művészek köreiben értékelni, hanem szükséges és indokolt az ifjú feltörekvő nemzedékek pályafutását is nyomon követni és díjazni. Nem csak azért, mert lehet, hogy legalább akkora tehetségek, mint a most már befutottak, hanem azért is, hogy a fiatal nemzedékek hatást gyakoroljanak az újabb és újabb generációkra.” – mondta Spéder Zoltán, a kategóriát alapító FHB Jelzálogbank Nyrt. igazgatóságának elnöke. Spéder Zoltán hozzátette, hogy a kategória társalapítója, az FHB Bank lehetőségeihez mérten a jövőben is megpróbálja ezt a támogatást folytatni.
A díjazottak
A díjak a szakmai zsűri döntése alapján kerültek odaítélésre.  Az ötvennégy jelölt közül tíz fiatal tehetségre esett a választás. Díjat kapott Cziegler Balázs, díszlettervező diplomaszerzése óta majd negyven darab díszletét álmodta meg.
Göttinger Pál fiatal rendező, prózai előadások mellett, barokk és kortárs operát is rendezett már.
Grisnik Petra színművész játszott már operettben, drámában, és vígjátékban is.
Kovács Lehel, aki sokak szerint Al Pacinóra hasonlít külseje és tehetsége alapján, elismerését nem csak színházi szerepeinek, de filmes munkáinak is köszönheti. Többek között szerepelt a Madein Hungaria és az Intom fejlővés című filmekben is.
Józan László, akit Eszenyi Enikő szerződtette le az egyetem elvégzése után a Vígszínházba, a fiatal színművész azóta számos, nagy szerepen van már túl.
Ötvös András, aki jelenleg a Katona József Színház tagja, 2010-ben elnyerte a legígéretesebb pályakezdő díjat is.
Pál András aki az egyetem után már saját társulatot alapított, számos jelentős szerepet tudhat maga mögött, jelenleg a Magyar Színház társulatának tagja.
Pazár Krisztina, címzetes magántáncos, aki még nincs 30 éves, de saját bevallása szerint már eljátszhatta eddigi összes, nagy szerepálmát.
Megkapta a Junior Prima díjat Polgár Csaba is, aki nem csak színművész, de rendező is egyben, 2011-ben elnyerte a legjobb színházi előadásért járó díjat.
Tóth Orsi, aki már nemzetközi színész karriert tudhat maga mögött, és aki jelenleg játszik a Nemzeti Színházban, a Pesti Színházban és Mundruczó Kornél Nehéz Istennek lenni című előadásában is. A színésznő Mundruczó Kornél több filmjében játszott főszerepet, de dolgozott Koltai Lajossal is a Sorstalanságban, illetve Koltai Róbertben a Világszám című filmben.
Dr. Takács Ildikó a Prima Primissima kuratórium tagja elmondta, a kategória nagyon közel áll a szívéhez, valamint bejelentette, hogy a december 2.-i gálán csak Junior Prima díjazottjai lépnek fel, és nagyon várja már a közös munkát a fiatalokkal.
Spéder Zoltán az Indexet is kiadó CEMP Zrt. igazgatóságának elnöke.

Emlékkönyvbe

Emlékszem, mikor egy alkalommal betértünk egyik évi rendes színházunkba osztályunkkal, a szüneti kószálódásban találtunk egy résnyire felejtett ajtót, aminek a túloldalán kibogozható volt a nézőtéri átjáró felirat. Kamaszként rögtön elkapott minket a csibész-gondolat, hogy átmegyünk az odaátra, és feltűnés nélkül elvegyülünk, mint Bergerék a bálon (Hair) doktor Zsivágóék közt, hogy meglessük miből terem ki ez az egész. Szóval úgy tűnik, az a múlt időket átívelően kollégává nemesedett művészeti szakmunkás tehet az egészről, és ha akkor rendesen bezárja azt az ajtót, akkor maradt volna a vegyészet útul, és rendes ember válhatott volna belőlem is. Bevallom, minden kő ellenére nem bántam meg, és tán pont ezért néha magam is elkövetem ezt a mézesmadzagot, és no lám, véleltlen megadom a kezdő rést a kíváncsiságnak. Nyitva felejtem azt az itteni ajtót. Éppen annyira, amennyi még bolha, de már a fülbe. Úgyhogy most kérek elnézést minden megesett szülőtől.
Akkor még ilyen praktikákhoz kellett folyamodni, hogy megtudjunk valamit a színházról. Szerencsére Önök előtt már megnyíltak a lehetőségek, hisz, mint tudják, november 9-én nyílt nap, és addig már csak ötöt kell aludni.
És hogy addig is kibírják valahogy, folytatjuk amit tavaly már a Kulcskeresők és a Falu rossza esetében is elkezdünk: új kollégánk, Szemerédi Fanni rábeszélte a Nagymama szereplőit és résztvevőit egy blognapló-szerű élménybeszámolóra. 
Első alkalommal Grisnik Petra használja a szó humorát annak kifejezésére, hogy milyen is a hívásra várni.
A továbbiakban pedig folyamatosan frissítjük a gondolat-folyamot, mindig más és más tollával, az előadás ékéül, amit a Nagymama anyagai közt az 'emlékkönyv' fül alatt olvashatnak majd.


Azt mondják, egy menyasszony késsen 8 percet. Mert a megfelelő mértékű várakozás fokozza az izgalmakat.

9.45. Beérek a színházba, kezdődik a nap. Megiszom a második kávém. Felveszem a próbaruhám. Csendben szentségelek a magas sarkú cipő miatt. Belelapozgatok a szövegkönyvbe. Aztán várok. Várok, hogy a hangszóróból az recsegjen: Grisnik. Mert akkor jövök én. És erre bizony néha várni kell. Erre sokszor várni kell. Erre elég sokszor kell várni… Mert nincs matematikus a földön, aki ki tudná számolni, hogy mennyi időre van szükség egy mozgás rögzítéséhez, egy állapot megszületéséhez vagy egy tegnapi felidézéséhez. Tehát az ember vár, amíg ez megtörténik, hogy aztán vele is megtörténhessen.
10.30. Előveszem a keresztrejtvényem. Olvasni itt ritkán lehet, mindig történik valami, ami elvonja az ember figyelmét. Úgyhogy inkább egy jó olasz módra.
11.00. Elgondolkodom egy újabb kávén. Aztán lemondok róla, sok lenne egy reggelre. Kicsit el is szontyolodom. Az is eszembe jut, hogy egy fiúra biztosan nem várnék ennyit. De ez mégiscsak egy munkahely…
11.30. Szünet van a színpadon. Iszom egy kávét, de csak mert mindenki iszik. Szociális koffeinista vagyok. Átolvasom a jelenetem, most már biztosan én jövök! Kérdezem a többieket, milyen hangulat van odafenn (a büfé tudniilik odalenn). Jó, mondják, vissza is megyünk az elejére. Tehát megint nem én jövök.
12.00. Két óra telt el. Kiolvastam a napilapokat, szanaszét fejtettem minden keresztrejtvényemet. Üldögélek. Menetrend szerint általában ekkor érkezik az első ásítás. Nem vagyok igazán jó ebben a várakozás-dologban. Egyesek ezt életkorhoz kötik. Merthogy a türelmetlenség oka nálam nem a várakozás maga, hanem a tétlenség. Bankban, postán, orvosi rendelőben buddhai nyugalommal ücsörgök órákig. Ott ugyanis nem buzgat a tettvágy. Ellentétben… A színészek általában szeretnek próbálni. A legtöbb. Én szeretek. Szeretem a reggeleket is. Mert még bármi lehet. És a próbában is ez a jó. Váratlan dolgok történhetnek, ha olyan a csillagok állása. Mindenesetre én most nagyon sok energiát tudnék belefektetni, az biztos!
13.00. Eszembe jut a Kis Herceg Rókája. Nem lehet csak úgy akármikor találkozni azzal, akit szeretünk, meg kell neki adnunk a lehetőséget, hogy várjon minket, mert akkor díszbe öltözteti a szívét. Ezen gondolkodom. Meg még egy kávén.
13.30. Ez határozottan az én nevem volt. Én jövök! Na, ilyenkor jön a veszett pumpálás a takarásban, mielőtt belépne az ember. Megpróbálni a lehetetlent: visszatermelni némi energiát. Az ugyanis szépen lassan elcsorog, hiába hoz be reggel jómunkásként az ember egy nagy adagot. A tétlenség sokkal többet fogyaszt százon, mint a munka.
Hát, húsz perc. Ennyi jutott nekem mára. Gyorsan letelik, este folytatjuk.
Várni sokmindenre lehet. Kevés dologra érdemes. Például a Mikulás. Benne még sosem csalódtam. Pedig 364 napig várom.
Ha a pontosság a királyok erénye, akkor a türelem a szenteké.
Grisnik Petra

Novemberi szemezgetés
Éva Magazin



 

Színház
Sofi Oksanen: Tisztogatás
Csiky Gergely Színház, Kaposvár
Szürkébe-barnába öltöztették a kaposvári színház stúdióját: komor, keserű, kilátástalan világot építenek az alkotók, és nem a fantáziájukra hagyatkoznak. A sikerregényen alapuló új darab a kelet-európai történelemről szól – és nem biztat semmi jóval. Két női sors elevenedik meg a néző előtt, két generáció egy-egy tagjáé: a fiatalabb ugyanazt élte át, mint az idősebb, változás legfeljebb az őket sújtó erőszak, a megaláztatás és a hatalmaskodás rafináltságában van. Az észt–finn írónő a keserű történelmi és női tapasztalatokat egyéni sorsokba ágyazza, Valló Péter rendezése pedig gondoskodik róla, hogy a példázatosság eltűnjön a színpadról: a lényeg, hogy találkozik két riadt, bizalmatlan, kiábrándult nő, akik – eleinte úgy tűnik – véletlenül kerülnek össze, és csak lassan, óvatosan, mindig árulástól tartva merészkednek közelebb egymáshoz. Takács Kati és Grisnik Petra remekel – de csak azoknak, akiket nem kavar fel túlságosan az erőszak látványa.

Nagy Ferenc elreszelt verse és az imádott közönség gálaesete
2011. június 5. 11:28 Vas András
 

Azt eddig is tudta mindenki, a kaposvári közönség imádja színházát. A szombat esti évadzáró gálaesten az is kiderült, a társulat is hasonlóan érez a nagyérdeművel kapcsolatban…
Csak itt, csak most! – köszöntötte a teátrumot megtöltő közönséget Grisnik Petra, illetve csak azután, hogy amolyan prológként elénekelte Liza Minelli nagysikerű slágerét a Kabaréból. Mintegy előrevetítve, ezen az estén különleges élményben részesül, aki a szaunaszerű kánikulában is a színházat választotta, nem pedig egy párálló falú sörös korsót egy hűvös teraszon valahol a belvárosban.
 
Ha utóbbi mellett döntöttek volna, nem találkozhattak volna a Zoroaszter Leó erőművész bőrébe bújt Sarkadi Kiss Jánossal, aki a Paravarietében megismert verseit osztotta meg a nagyérdeművel. A ma már ereklyeszámba menő Rákóczi-melegítős, szürke mackóalsós fűzfapoéta az est folyamán többször is sokkolta a közönséget – jött a Fúrni szoktam a falat, a Gyúrni szoktam pénteken és a többi klasszikussá vált életszagú költemény -, s cseppet sem mellékesen verselései között átvehette az évad legjobb színésze díjat, melyet a közönség ítélt oda neki.

A nagyérdemű ugyanis az elmúlt hetekben az interneten szavazhatott kedvenceire: a legjobb epizódszereplőnek Takács Gézát látták a színházba járók, a legjobb színésznőnek pedig Nyári Szilviát választották.

A Somogyi Hírlap különdíját Szula László vehette át, aki…
Aki a színpadmester-helyettesből, zsinórmesterből, valamint fiából álló zenekarával igencsak meglepte a publikumot, amikor „elreszelték” A boldog, szép napokat a Beatricétől – illetve, ahogyan lapunk újdonat nívódíjasa felkonferálta: Nagy Ferenc versét… A csúcsponton – miután színpadra szólította vokálozni a műszakot, az öltöztetőket, azaz a mindennapok során háttéremeberet – a művész ledobta zakóját, ingét, nyakkendőjét, s ott állt az Engem hagyjatok békén feliratú pólójában. Az üzenet persze csak a nyárra érvényes…


Versből persze Feró és Leó költeményeinél akadt komolyabb is: Csonka Ibolya Varró Dánieltől, Nyári Oszkár Karinthy Frigyestől, Kalmár Tamás Adytól választott, Kőrösi András. Lestyán Luca, Némedi Árpád, Varga Zsuzsa, Horváth Zita és Nyári Szilvia a hangjával kápráztatta el a hőség ellenére is eleven nagyérdeműt. A könnyedebb műfajokat – az időről időre visszatérő Zoroaszter mellett – egy női Hacsek és Sajó-jelenet képviselte, no és a folyamatosan pörgő műsorvezető páros, az első blikkre egymás ellentéteinek tűnő Grisnik Petra-Fándly Csaba duó, akikről azonban hamar kiderült, nagyon is egy húron pendülnek. S hogy kifejezetten ügyesen játsszák ki a holtidőket, vezetik át a különböző műfajokat egymásba. Mert ezen az estén elfér egymás mellett a Jamaicai trombitás – Takács Géza és Tóth Molnár Ildikó prezentálásában – és Örkény egyik egypercese – szintén a legjobb epizódszereplőtől -, Kazal László klasszikusa –a legnagyobb magyar színészként felkonferált, valóban óriási termetű Lecső Pétertől – a női jazztrióval – Rácz Panni, Czene Zsófi és a konferanszié -, vagy az Anconai szerelmesek olasz betétslágerei. Vagy éppen Neil Youngé, akinek magyarra fordított dalait a direktor, Rátóti Zoltán Huzella Péterrel és társaival, azaz a Neil Young Sétánnyal tolmácsolt. Ráadásként az igazgat hajdani főiskolás osztálytársára, a tragikusan fiatalon elhunyt Kaszás Attilára emlékezett egy szlovák nyelvű countrydallal…

Az est, ahogyan az évad is a La Mancha lovagja záródalával fejeződött be, ám előtte a jövő évi repertoárból, A régi nyárból is felvillant egy részlet a folytonosság jegyében. Persze az idei még előrébb van, ahogyan Zoroaszter is énekelte: Újra itt a nyár. És közben decensen rázta a csípőjét...

KIFUTÓSZALAG-RELOADED
Elkészült a KIFUTÓSZALAG-RELOADED című divatfilmünk. Ebben a majdnem pontosan két hónappal ezelőtti bemutatónkat “kevertük újra”. Visnyovszky Jánossal és ZOLTAN+ design-produkciós céggel kiegészülve újra indítjuk az időgépet! Egy közös experimentális bemutatóra hívunk el mindenkit, ahol a kollekciónkat színészek, táncosok és modellek együttesen mutatják be, személyes jelenlétükkel befolyásolva a bemutató atmoszféráját. Amit viszont csak ZOLTAN+ és Visnyovszky János látott, de cserébe ők egy gyönyörű filmet készítettek az eseményről, a kollekcióról, a modellekről. A film a kulcs az időhöz.
November. 17-én, a Fise Galériában, a nézők személyes jelenléte fogja befolyásolni, megtölteni az atmoszférát, akik a Kifutószalag-Reloaded film bemutatójával egy újabb időutazáson vehetnek részt: a film nem a bemutatón készült, mégis azt láthatják. Gyertek el és próbáljátok ki, milyen egyszerre 3 időpontban lenni 1 helyen!
A film zenei anyagát Zságer-Varga Ákos készitette.
Színészek, akik a filmünkben szerepelnek:
Grisnik Petra színésznő / Csiky Gergely Színház / Kaposvár
Hámori Gabriella színésznő / Örkény Színház / Budapest
Hruska Dóra egyetemi hallgató – Fotószak / Kaposvár
Glaser Mária Mome – Textil Tanszék / Budapest
Moskovits Krisztina színésznő / szabaduszó
Rácz Panni színésznő / Csiky Gergely Színház / Kaposvár
Schmidt Eszter táncos / Víg Színház / Budapest
Szabó Vera színésznő / Pécsi Nemzeti Színház / Pécs
Takács Géza színész / Csiky Gergely Színház / Kaposvár
Alkotók, akik pedig mi vagyunk:
Remete Kriszta / divattervező
Vágó Réka / cipőtervező
Kecskés Orsolya / ékszertervező
ZOLTAN+ paris san francisco design / produkciós iroda
Pecsics Mária fotókiállitás
ZOLTAN+ fotó (meghivó)
Czako Zsolt grafika (meghivó)
Visnyovszky János rendező-operatőr
Zságer-Varga Ákos zene
Támogatók pedig: NKA, YYK, Fise Galéria, Artus Kortárs Mûvészeti Stúdió

Díjátadás
A Színházi Világnap 2012 március 27-én ünnepelte 50 éves jubileumát. A Karzat Színházbaráti kör pénteken a Kapos TV Korzó című műsora keretében adta át az általa alapított Csiky emléklapot már 6. alkalommal. A díjazottak ezúttal Grisnik Petra és Szula László színművészek voltak.
2012. április

bottom of page